
Rólam...
Annak ellenére, és azzal együtt, hogy mikre “vetemedtem”, mire vállalkozok, illetve milyen témákban merültem el és “képzem” magam tovább, egy ugyanolyan városi, 32 éves örök fiatal srác vagyok polgári foglalkozással, mint bármelyikünk. Egy multinacionális cégnél dolgozom, ahol csoportokat vezetek. Habár kész tervem van arra, hogy ezt a munkakörnyezetet idővel elhagyjam, egyelőre remek lehetőség, hogy “leföldeljen” és ne szálljak el. Remek gyakorlóterep is, ahol az elfogadás, a koncentráció, a támogató erő erényeit lehet gyakorolni, csak úgy, mint a lehúzó energiákra történő mosolygást.
Ezelőtt sok minden más érdekelt, kerestem a helyem, mint megannyian tesszük, és közben tapasztalásokat, megértéseket gyűjtöttem - akkor még nem így hívtam:
- Először azt ismertem fel, hogy egy közgazdasági diploma mennyire nem ad használható tudást, maximum hamis és torz önképet.
- Aztán, hogy olyannal kell foglalkozzak, amit szeretek csinálni, legalábbis megtenni érte mindent, mert csupán az életem múlik rajta, nem több. Azt, hogy ha egy tevékenységhez, munkához (csak úgy, mint egy emberhez) érzelmileg kötődünk, akkor erőnket, tehetségünket és lehetőségeinket megsokszorozzuk, nem beszélve az idő minőségi eltöltéséről.
- Ugye, minden, ami nekem jó az örömet okoz. Így rádöbbentem, hogy az utam ott van, sok közül ahol leginkább természetes örömöm lelem abban, ami csinálok.
- Majd, hogy vannak hamis képink, hogy az egóm nem én vagyok. Hogy nem csupán a testem vagyok, mert nekem van testem (birtokos szerkezet). Majd, hogy nem csupán lelkem van, mert nekem van lelkem. Ez mind vagyok, és a szellem, a valódi, mély én birtokolja ezeket alapesetben. Csak erről senki nem beszélt, így a testem, ha fájt gyötört; a lelkem, ha szomorú volt, kínzott; az egóm, ha tombolt mindig bántam utána. Mert a kontrolt vissza kellett vennem, s ezt gyakorolnom kell nap, mint nap.
- Majd, hogy nem kell keresnem “párkapcsolatot”, vagy “valakit, akivel”, hanem csak magam és az elég, és majd ehhez csatlakozik, akinek kell. (Ha erre az ember rájön, erősen “kapós” lesz – mondhatom.)
Saját magamon tapasztaltam és értettem meg milyen röptető, magabiztos és tökéletes állapot, amikor a helyemen vagyok és minden sikerül: minden megteremtődik, amit kigondolok, és pont úgy, vagy még jobban, ahogy a fejemben megjelent. Mikor az élet, a körülöttem lévő világ minden porcikája engem támogat. Illetve milyen kisszerű, hitehagyott, reménytelen, nehézkes és meggyötört helyzet, ha éppen ennek az állapotnak a másik pólusára keveredek: aggódással, félelemmel és indulattal telve a világ hibáztatásával. E két vég közti táncot sokáig lejtettem. S közben voltam és vagyok multiban dolgozó irodista és vezető; amatőr színész, aki megírta saját darabját; boros üzletkötő és kapcsolattartó; csináltam hangos könyveket; tanultam sommaliernek; részt vettem étteremnyitásban; kacérkodtam a drámapedagógiával; satöbbi, satöbbi a teljesség igénye nélkül.
Majd fokozatosan életem új korszakába léptem, és e vonalon megyek tovább. Felfogtam, hogy minden rajtam és csak rajta múlik, mind apró történés. Ha már így van, el is határoztam például azt is, hogy fiatal és egészséges maradok, hogy valódi értelmet kölcsönzök az életemnek, hogy a két pólus között középen, emberhez méltó harmóniában élem életem, amelyet az öröm éle vezet: az élvezet. És hogy ezért teszek. Sokat teszek, és tízszer annyit kapok vissza.
Mára rendkívül hálás vagyok, hogy élhetek, és örülök minden napnak, minden időjárásnak. Az utamon vagyok, immáron tudatosabban és még izgalmasabban: sok-sok spirituális, tehát szellemi szintű tudásra szomjasan (saját kutakodással kezdve, agykontrollon, s reiki képzéseken át s most Villás Béla szellemi iskláját járva). Szomjam igyekszem a magam tempójában oltani, és közben igazi, nagy csodákat megélni. Leutóbb Reiki 1-2. szint oktatásának jogát s tudását kaptam meg.
Nem aprózzuk el: mindent vagy semmi! S kétségem sincs, hogy mindenkinek jár a "Minden" – hiszen mi is a részei vagyunk. Ebből a sokból adnék vissza, amennyit tudok, amennyit ki lett rám szabva.
Örömmel megmutatom! :)
